Lédíz end Dzsentlömen, a mélyen tisztelt Tájm magazin lezárta az idei év embere megválasztása miatt kiírt szavazását, amelyen - hüpp, hüpp, Barbatrükk!!! - lássatok csodát: az utolsó nap <óránként 14 ezer szavazattal!> első helyre tornázta fel magát az Anonymous hekkerbagázs! Hurrá! Vigadjunk, a net megmentve. Engem sem cenzúráznak majd holmi gonosz törpök, elfek, trollok! Köszi, srácok. [A szavazás után egyébként Tájmék okos emberekkel közösen összedugják, amijük van, és jövő keddre kifundálják az első száz listáját, ékén a gyűztessel. Ezért is hajrá!]

Sok, összesen 200 név vót a kalapba. Lehetne szemezgetni. Nekem azonban egyen akadt meg a tekintetem. Így lassú kínhalállal végződő elaprózódás helyett inkább ezt az egyet, hölgyet táncolnám körbe, míg el nem jutok a hátsójáig: Pippa, Pippa, my beautiful ass, come here!

162. lett a tavalyi év popsija díjat bezsebelő Pippa Middleton, a mi Katalin - akarom mondani Kate - hercegnőnk hugicája. Hipp-hipp, hurrá! De miért is? Egy formás dupla hátsó lengéscsillapítónak ekkora hatása van, hogy ott figyelünk a Tájm top 200-ba? Hüm? Tisztelt Szerkesztő Urak és Hölgyek? Mire fel? Egy "segg" miatt, vagy "A" "segg" miatt? Most mi  van? Még több kérdőjelet szeretnék tenni! Ezek szerint a tavalyi mega-giga-hiper rójálvedingen megcsodált popsiriszálós jelenet olyan fontos momentuma volt a 2011-es esztendőnek, hogy top kétszázat ér?

A kérdést persze a szavazók, drónok eldöntötték. A 162. hely 3139 támogatót takar. Ennyien gondolták úgy eme planétán, hogy a "villantás" érdemessé teszi villantóját arra, hogy rákerüljön a magazin százas listájára. 13807 Girls and boys azonban úgy véli, Pippánknak semmi keresnivalója a Tájm felsorolásában.

<Kate 48. helyre jött be, megelőzve anyósát, II. Erzsébet királynőt, David Cameron brit kormányfőt, sőt még a listára fel sem jutó férjét, Vilmost is. Katyt ebben 12124-en támogatták 10610 ellenében.>

Kedves Pippu, bármennyire is formás karosszériában ketwalkolsz, nem hinném, hogy ez tájmszempontból egyáltalán meg kellett volna említeni. A délimél, vagy a fímélförszt top százba inkább beférne ez a remek, bátor, az egri hősnőket is megszégyenítő tett!

Kedves Tájm Szerkesztők! Nyílt levélben pedig minössze csak annyit kérdeznék, mi történt volna ha Pippa pipa? Top ten? (Wo)man of the Year? Sose tudjuk meg, Pippa ugyanis egyelőre no publik pipa. Decrájt, sztáp dö vór!

Megkésve bár, de azt hiszem érdemes szót ejtenem a magyar történelem egyik legnagyobb eseményeként számon tartott 1848-as forradalom kitörése helyszínének utóéletéről. Ez több szempontból is fontos. Egyrészt, mert a derék márciusi ifjak - miközben Kossuthék Pozsonyban csilláútoltak - valóban egy remek napot zártak azon a március 15-én. Mondhatni huszárvágással arcon rúgták a Habsburgokat egy röpke nap alatt.

Másrészt maga a reformkor, és az 1848 előtti időszak, illetve a szabadságharc tényleg komoly tiszteletet érdemel a magyar történelmet kicsit is respektálók körében. Így vagyok ezzel én is. <Azt pedig már csak megjegyezném, hogy a jeles esemény után, egészen napjainkig, ki mindenki szónokolt már eme nemes esemény apropóján, hányan lovagolták meg a 'nem adunk a '48-ból!!!' ritmusát és miegymás. Sokan. Mondhatni mindenki "lovagol" egy picit ezen az eseményen, amely méltán vált a modern magyar történelem egyik mérföldkövévé!>

Nos, és itt jön a mi kis intermezzónk, ugye, felmondva az általános iskolás történelem könyvet, mindenkinek beugrik, hogy Petőfi és a haverok a Pilvaxból szervezték meg az 'osztrákok go home!' puccsot. A budapesti belváros belvárosában álló Pilvax-köz így méltán a forradalom egyik szimbóluma, Pilvax kávéházastól. Azt hiszem ez így is [lenne] van rendjén. A kávéház pedig méltó emléket állít a forradalomnak, elvégre mégis csak ott indult el minden magyar alfája és ómegája. Neszpá?

No, Pilvax káfé 2012, voilá:

Azt hiszem ennyi: Ceol, Craic & Ól Irish Pub, ahol minden szíp magyar és a belvárosban lődörgő külföldi megnézheti az aktuális Premier League, vagy a skót, ír bajnokság, netán a BL, illetve az EL fordulóit. [És mielőtt szó érné a ház elejét, semmi baj az írekkel, a ciderrel meg a premierlíggel, de könyörgöm, nem itt!]

Gratulálok. Ilyen helyeket nukleáris rakétapajzzsal kellene kikövezni.

[Az amerikaiak már rég az egész negyedet múzeumkörzetté alakították volna, és remegve, hajbókolva, síró szemekkel csókolnák az épület küszöbét minden év március idusán!] Sebaj, most beverhetsz egy jó cidert ehelyett! Nosza pajtás, eriggyünk, oszt én az 1789-es labdaházi eskü helyszínén, a versaillesi Saint-Francois és Vieux-Versailles utca sarkán szeretnék egy gulyásozó gyorséttermet nyitni. Bráderz in ármz, szürkeszarvasmarha burgert tessék, 4 €! Kíváncsi lennék, a derék csigazabálók mit szólnának hozzá?

P. S.: A blog alapeszméjéhez hűen, a bejegyzésnek semmiféle aktuálpolitikai szándéka sincs! Ezt megfejelve pedig még <kedves ifjoncok és matrónák> hozzátenném, hogy lehet azzal jönni, hogy hé, haver, vannak ennél fontosabb dolgok, mint az euróárfolyam, vagy az Európai Bizottság folyamatos kaktusztüskéi, meg a gazdaság pajtás, ami a romokban a római erődök alapozása alá kerül. Nos, a nemzet <a natio Hungarica - by Niederhauser Emil> úgy él tovább, úgy lehet büszke, örökítheti tovább nagyszerű hagyományait, élheti meg méltósággal saját indentitását, ha az ilyen helyeket minimum! a nemzeti történetfolyamban betöltött szerepének nagyságához megfelelően ápolja. Szomorú a szívem, bocs Vasvári!

Igazából szentpetrik napján szerettem volna megtörni a lassan másfél hónapja tartó blogcsendet, hogy kibebaszott trendi legyek. Ájrisnéniék és ájrisbácsiék ájtatos napján akartam robbantani az étert, hogy NO, csak élek. <A pauza okáról egy árva szót sem szeretnék szólni, csak a mihez tartás végett, fedje balladai homály; annyira tetszik ez a kifejezés, még akkor is, ha ezt nem erre a helyzetre találták ki!>

Szomorkodtam eleget, hogy szomorból nem megy az ihlet, szomorból nem lehet írni, ötlet nélkül meg felesleges bárminemű poszt, miegymás, írás, hadarás. A társadalom, illetve a társasági élet - összetevők: közösségi média, posztok, a bulvár felém áradó roppant erős mondanivalója, de főleg azok a nyomorék kommentelt posztok <FOTÓK baszki!> a faszbukkon, napról napra bombázzák az elmém józanságát. Felkúrtságból fakadó mérhetetlen kuruckodás, legalább is arra sarkallnak. Mi több, visítanak, hogy: írjál már valamit.

Írok.

Mindenki kibaszott fontos személy. Mindenki Akadémiai tagságra pályázik. Nem ám levelező tagság, a nagy lópikulát, rendes MTA tagságra! Itten ni nyomják az ungárische nyelvet, a pökhendi, egoista Kazinczy <vagy valahogy, valami hasonló néven nevezett> nyelvészújítófenoménatyaúr<fél>kis<üsti>sten is megnyalná a két fülét, ha macska lenne. Olvasom hát a sok MTA-tag teggeit, külvilág felé intézett infokommunikációját, és rá kell döbbennem mindenki kurva nagy májer. Vazevágom! Virítani kell valamit, mert különben a levelező kispadra se férek fel. Be**szna, ha nem lennék képes valami olyat mutatni, amivel ne maradjak bent a klubban.

Nos, kard, ki kard, ím, tessék-lássék. >

a GRÖNLANDI-TENGER [némi édesvízi fjordwásszerrel megfűszerezve, tromsző!] nesze nektek, tessék sírni és agyonlájkolni!!!:

Első hangzására a címről csak és kizárólag két szó jut eszembe, két szó, egy név: Karády Katalin. Tíz éve, holnap és egy évtized múlva is ő jut eszembe, ahogy szipkából nyomja a cinyeket. Most pedig különösen aktuális a téma. Magyarország egyik új törvénye szerint 2012. január 1-től tilos dohányozni az ország valamennyi zárt helyiségben. Éttermek, kocsmák, szórakozóhelyek.

Nem akarok ezzel foglalkozni, de: <az éttermet megértem, teljesen jogos; a játszóterek és iskolák környékét megértem, teljesen korrekt; a kórházakat megértem, de neccesen; a tömegközlekedési megállókat megértem, teljesen okés; a vonatokat megértem, rendben;  mindent megértek; nem ellenkezek; helyes, helyén van, hogy nem lehet akárhol pöfékelni; a kocsmákat és a szórakozóhelyeket viszont kikérem magamnak; most és mindörökké; basszák meg, hogy mostantól mindenhol, minden rohadt zugban tilos cigizni; jó mélyen fistingeljék egymást; tapsi-tapsi; gratu!>

Nos, visszatérve témánkra: hétvégén csöcsarccal átpakoltuk a könyvespolcokat, átválogattuk a számunkra hasznos könyveket, amelyek meg nem kellettek, azokat összegyűjtöttük az ősöknek. Szépen, apránként átvizslattam mindent. Darabról darabra. Okosan mérlegeltem. Karl von Rotteck: Allgemeine Geschichte, Leipzig, 1858. Haha, hol volt még Bismarck? Megkönnyeztem.

Ahogy azt is, ami nem sokkal később szintén a kezem ügyébe került. Egy címeres könyv. Első fogásra is furcsa volt. Valami nem stimmelt vele. Aztán rájöttem, hogy ez egy titkos kötet, valamit titkol. Huhhhh! Kinyílt középen és rájöttem milyen súlyos terhet rejt. Egy doboz cigarettát egy doboz gyufával. Elaléltam egy pillanatra. Egy <nem reklám, de a fotón is látszik, úgyhogy ez esetben tök mindegy> puha dobozos piros Pall Mall lapult benne. Nem akármilyen darab. Évtizedes álmát aludta a könyvespolcon. Talpas volt, baszki, talpas, füstszűrő még a fasorba.

Egy pillanatra James Bondnak éreztem magam. Gyorsan el is kellett szívnom egy szálat. Az ugyanis nem lehet, hogy én ezt akkor ki ne próbáljam. [...]

Emlékszem Marcos cimborám 2000-ben hozott nekem Milánóból egy doboz Gauloises Caporalt; első látásra megijedtem attól a talpastól, mondván menő, hogy a francia idegenlégiósok azt szívják, de nem lesz az nekem kemény? Nem lett, sőt, most is érzem a kellemes zamatot a számban. Ahogy fel s alá járkált a füstszűrőmentes kőkeménység. No, hát ez a pelmel elég brutál volt. Erős, határozott, minden finomság nélkül. No persze annyira nem volt brutál, mint a nagyfateromtól elszervált 1950-es években gyártott, füstszűrő híján egy kartonpapírban végződő krasznajamoszkva. Mindezek ellenére menő. Nagyon.

Wacjórném. Bond. dzsémszbond!

Szétgyúrtam a kibeb*szottra az agyam a konditeremben utáni szokásos sétámat tettem meg a Révay köz és az Arany János utcai metrómegálló között, amikor megesett velem eme mély nyomokat hagyó esemény. Ahhoz, hogy fel tudjak szállni a kéregvasútra ugyanis szükségem van egy zebrán való átkelésre is. Nos, amikor a zebra felé vonaglott elégedett, izomfejlődésen innen fehérje-L-karnitin koktélon túli testem, egy csajszi jött velem szemben. Illetve, messziről láttam, hogy egy szőke <hölgy> nővel kell átkelnem majd a zöld jelzésre.

Oké. Van ilyen. Előfordul, ha az ember gyalog közlekedik, hogy egy szőkével együtt kell átmennie a gyalogátkelőn. Azonban eme szőke esetében éreztem, hogy nem csak erről van szó. Ismerősnek tűnt a sziluettje. Nagyon. Tudtam, hogy valahonnan ismerős.

Huh, hányszor van ilyen egy átlag citoyen életében. Valaki ismerős az utcán. [Ebben az esetben pedig tudtam, nem arról van szó, hogy korábban megmasszíroztam a hölgyikét totál benyesve egy buli után, netán felcsíptem egy egyéccakás rákenrólra, nem! Ez esetben nem erről volt szó!] No persze valós időben kissé gyorsabban zajlanak az utcai történések. Így nekem is gyorsan kellett kigubóznom agyalapi mirigyem legmélyéről, hogy akkor, honnan is ugrik be nekem ez a kiscsaj?

Ekkor láss világ csodát! Aranypart Niki, vazze, jött az áldás, póthaj állt mellettem az első és privát véleményem szerint Magyarország legruppótlanabb tressrealitijének egyik szupersztárjával kelhettem át a zebrán. Haha. Mennyit röhögtem a hogyvolt napi bejegyzésein. Azt hiszem a nyárvég igazi csemegéjének számított az Aranypart. Feldobta az intellektuálisan leült napjaim. No nem maga a műsor, hanem az azokról készült "összefoglalók". Naphosszat csak vinnyogtunk.

Köszi Niki. Cupp, sok cupp érte neked! Thx broderína! [Amúgy, ha kicsit ráedzene a hátsó áramvonalaira, akkor modernkori karóba húzásra mindenkinek jó szívvel ajánlhatom, mert korrekt karosszéria.]

Egész jó kis meccsen, egy bírói genyázásokkal megtűzdelt találkozón - időn túli hetessel - játszott döntetlent tegnap a magyar férfi kézilabda válogatott a világ egyik legjobbjának számító, a legutóbbi olimpiai játékok és Vb bronzérmes Spanyolországgal. Régen nem éreztem magam ennyire kényelmesen, és a másfél óra torkaszakadtából való üvöltözés után nyugodtan, mint a <roppant szimpatikus> ibériaiak elleni meccs után. Lecsúszott pár sör, oszt sze tu. Egy kis trefi más semmi.

Hazafele épp erről beszélgettünk csöcsarccal <akinek officiál lakótársa is lettem, immár egy hónapja> a buszon. Nem beszéltem hangosan, nem voltam értelemszerűen benyesve sem, tehát üvölteni sem tudtam. A rövid, mindössze két megállós (Gellért-Ferenciek) utazás alatt valahogy a Metallicára terelődött a szó, és ejtettem pár mondatot első albumukról, a Kill'em all címet viselő korongjukról. Nem vagyok egy hatalmas Métáliká fan <sorry Herceg Tibi>, de úgy a Load, részben Reload albumukig az elmúlt 15 évben szinte mindenen átrágtam magam, meghallgattam az összes addig írt dalukat, ám inkább műkedvelőnek, mint rajongónak mondanám magam. Hirtelen azonban nem jutott eszembe az első album kiadásának éve, és azt ecseteltem, ha jól emlékszem 1984-ben, vagy '85-ben jöhetett ki a korong. Bizonytalanságom slusszpoénjaként erre egy mögöttünk ülő, magába görnyedő, sapkás rocker gyerek benyögte: 1983!

Haha. Zseniális volt. Így a semmiből jött, de legalább megtudtam a pontos évet. Azóta is hálás vagyok a művelt idegennek. <ThxBro!>

No és egy kedvenc a Ride the Lightningról...

A most következő mondatokat elsősorban a Budapest-Nyíregyháza[-Kisvárda]-Záhony vonalon közlekedő kollégák érthetik meg igazán. Illetve, nagyon elképzelhetőnek tartom, hogy Magyarország egyéb vasútvonalán is hasonló megállapításokat lehetne tenni, de azokon nem járok olyan gyakran, mint az előbb említetten.

Létezik egy jelenség, amely szerintem minden valószínűséggel az 1960-as, 70-es évek idején igen népszerű tervgazdálkodásból maradt ránk. Hírmondóként. Hírmondóul. Vannak építmények, amelyek meghatározták az államszocializmus időszakát. A betonépítészet puritán megjelenítése, a plasztikus, a pofátokba basszuk stílust persze <ilyen lerokkant évtizedes gazdasági feltételek mellett meg pláne> nehéz levetkőzni. Az épületek maradtak. Punktum!

Van pár ilyen struktúra, amelyek közül most <nem a víztornyokról, még csak nem is a vasúti infrastruktúra épületeiről, hanem> a gabona silókra kellene pár szót váltanunk. A magyar gabonatermesztés évszázados, majd’ egy évezredes hagyomány a Kárpát-medencében. Kiváló talajadottságok <agráros cimbijeim megmondják>. Európa éléskamrája, így hívtak minket Lengyelországgal együtt a kora-újkorban, meg még utána is. Sokáig. Ez nem volt kérdés, főleg, hogy a geológiai felmérések szerint az itteni termőtalaj a világ legjobb minőségű 2 százalékába tartozik. Fíldánk májn gotte!!!

Termelünk hát [talán], [az viszont biztos, hogy] sokat termeltünk, persze manapság nem láttam megnevezésként feltüntetve a magyar lisztek oldalán, hogy ’médin Nagykunság’, ami ugyebár helyi viszonylatban is legpöpecebb vidék volt danán. Kisalföldi, kiskunsági az van. Nagykunság: NO! Kiírták magukat a gabonatermelés kézikönyvéből? Fontos kérdés, nem tudom a választ. A lényeg azonban, hogy a gabonasilók maradtak. Szép nagyok, sok mérő búza fér el bennük. Az 1980-as, és talán az 1990-es években tele is voltak. Szépen megrakva fennen hirdették, tékitízi, egy nukleár holokauszt után is lenne egy ideig kenyér, ne féljetek!

Gyerekkoromban csak ámultam nagyságukon, és arra gondoltam, Dagobert bácsi biztos egy ilyen silót bérelt ki, hogy irdatlan mennyiségű fémpénzében ússzon.

De a kedvenc sztorim a szocialista tervezésben leledzik. Sosem értettem, miért néz ki mindegyik ugyanúgy. Illetve miért 6×3 darab silóból áll egy komplexum. Aztán, mikor értelmeztem is, amit olvasok, feldolgozva a szó és a mögötte rejlő jelentés, jelenttetés tartalmát, megfejtettem a titkukat. A terménycsalád összefoglaló neve ugyanis <GABONA> magyarul éppen hat betű. A szó elválasztva pedig 3 szótagból áll. És láss csodát, hát nem ezért? Mindegyik silón ott virít a felirat: gabona. Elől, oldalt. Mindenhol. Hirdeti a szocializmus <a rendszer> biztonságát. Ne izguljatok emberek, a párt vigyáz rátok: GABONA! <George Orwell R.I.P.>

Köszönjük. Hol a <nagykunsági> gabona?