Utálok ránézni a gimis osztályképeimre. Úgy általában a tinifotóimra. Csak felhúzom magam, de úgy igazán rendesen, berregek, mint egy nyomi. Törölném az összeset, egy gombnyomással, de azokat nem lehet, max elégetni. Nézném, ahogy a celluloid lágyan megolvad és a mérges gázok füst formájában kiszabadulnak belőle.
 
Pont a hangulatomat tükrözik.
 
Az az átkozott húsz kiló mínusz, az basz fel. Hjaj, a sudár vonalak. A kisfiúsan mértéktartó alak. No jó, se borosta, se orrszőr, se Hókuszpókusz tincsek a fülből, na látod, azok nem voltak az 1990-es évek második felében. Csak egy rohadt sportos suhanc. Ennyi.

Most meg egész nap pöffeszted a segged az íróasztal alatt, közben az alagsori underground füstös koncertekre gondolsz. A lánykák első próbálkozásain, a kicseszett Holdjáró cipők divatján merengsz. Aztán a Nirvana illatú szeplőkön. A nőiességet próbálgató kacajokon. Közben tovább hízik a pockod, az úszógumik meg lassan gumicukor embert faragnak belőled.

Pedig se a Nyugat rothadó szemétkultúráját beléd tömő Meki, se édességhegyek, kenyér meg még csak véletlenül se nyakló nélkül. Mégis. Ülsz az íróasztal előtt, hiába a teljes kiőrlésű cuccok. Mozogni persze sose jön össze rendszeresen, férfi csöcsöd nő. Paff. Csak szüttyögsz, sírsz, úgy gondolsz tiniporcikáidra, mintha ott álltál volna Robert Capával '44-ben a normandiai Omaha Beachen. Aztán csak a hiszti, picsogás, meg fürdőskurválkodás.

Papper, el kell fogadnod: dagadt faszfej vagy. Egy elhízott középkorú férfitestbe ragadt 16 éves baromarcú suhanc. Néz tükörbe és emelt fővel mosolyogj!

Aztán eljön a pillanat, mikor mindenki csak annyit mondd: baszki, te totál olyan vagy, mint Jack Black. Azta. Hú. Tényleg? Aha.

Köszi. Puszi, Jack, riszpekt und písz! I LOVE U... mate!