Egy évig tartott. Azt hiszem. Azt hittem. Közben túléltem egy egész fesztiválszezont. Azt hittem. Nem jártam a sürgősségi osztályon. Áh, dehogy! Nem láttam egy haldokló sztárt sem az 1990-es évekből. Áh, dehogy! Nem ismertem meg Noel Gallaghert. Áh, dehogy!

Csak hagytam, hogy egy év elvegyen tőlem kitudja hány ezer karaktert. Se vers, se próza. Csak huncut semmittevés. 365 nap némaság. Hogy meddig írok, balladai homály. Mint Villion, vagabond Canossa-járás Rómáig s vissza. Az Örök Város közben eszembe juttatja az olcsó szajhák borzasztó illatát, a savanyúságot, a pállottságot és a fanyar ízt a szám sarkában. Se gladiátorharc, se por. Csak üszkös romok, a Colosseumtól Caracalla thermáiig. Részeg pasták s a paradicsom minden lehetséges fűszerrel vegyítve.

Újra ismerős terepen. Unokatestvéreim a kordonok. Nem ismernek meg, de én mindegyikről tudom, hogy pontosan kicsoda. Panem et circenses, üvöltöm minden szombat és vasárnap. Aztán úgy érzem, én vagyok a férfi a nyeregben. De nem. Nem. Nem. Soha! Esküvő balra el, jobbra alá. Csak a fránya tőmondatok tartanak egyben. Meg Jack Black..., ha már mindenki szerint rá hasonlítok. Megöregedtem. Őszül a szakállam, a hajam oldalt, választott hazám a huncut skót szoknyám, nem engedi, hogy alsógatyát vegyek alá.

Tizenkilenc esztendő múltán megkaptam jussom. Kiizzadtam. Megdolgoztam érte, mint Döbrögi Fazekas Mihály izéjében. Háromszor veri meg kendet... ezt most hogyan értelmezzem? Sehogy, csak két egyszerű smárolásként. Legalább a popsija igencsak kemény volt. Ahogy azt 1995-ben elképzeltem.

Ketten is szülnek nemsokára mellettem. Áldott legyen a hatalmas és ficánkoló csírától hemzsegő öl. Mindkettő. Mintha esőcsináló ujjaim rájuk raktam volna, s egy pillanat alatt megtermékenyültek. Piff-paff-puff, teremtőember lettem. Ez a kegyes hazugság, de korántsem igaz. Így szalad el mellettem a történelem. Ráncokat szánt a szemem sarkába. Hé öcsi, korholja, majd oldalra mutat, hogy, papinnyó, lekörözted Jézust. 34. El sem hiszem. Ez nem ér. Én csak a saját bűneim cipelem, a Via Sacra meg fényévekre. Nem ér.

Az ember fia egy pillanatra elhiszi, hogy író. Hogy ha meghal, hagy valamit maga után az utókorra, amiből okulhatnak, vagy legfeljebb megfontolják, hogy ne tegyék meg ezeket a hülyeségeket. Hiú ábránd, a suttyók arc poeticája.

Párisban járt az ősz, kérdem, de minek? Ki vagy te? Ki idézett meg. Nem az az üveg cabernet franc, az tuti! Helyette inkább gyorsan megiszod, hogy ne kelljen újra azokat a savanyú klitoriszokat ismét a szájad szegletében érezni. Főleg, mert nem kell. Nem? ...

34.

Egy nap. Holnap. Készen állsz? ... tizenöt éve nem!