Kilencvennyolcban eszembe nem jutott ez az illat. Mondhatni egy Uránusz [Voyager-2] távolságban volt. Visongott. Műhajú objektumok haját simogatta gyerekként. <Belegondolni is hányinger!> Amikor tehát a takonyarcú Yonderboi épp az első demóját készítette, akkor nem fordult meg a fejemben, hogy erre az illatra játszok kidobóst a kardvirágokkal.
Sugárba okádtam volna. <Nem szeretnék az örökké vigyorgó Jack Nicolson cinkostársa lenni 13 éves, bekokainozott kiscsajok szétpolírozásában!> Ez alaptézis. Sarokpont.
Ma már ez nem kérdés. Ott szimatolom, ahol akarom. Akkor, amikor jól esik. Ebben legalább nyugvópontra jutottam, megbékéltem. Szépen, csendben. De azért az illatát továbbra is magamba szerettem volna szívni. Itt és most már lehet.
Kilencvennyolcban nem lehetett…
'98
2011.01.06. 00:02Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pseudonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr362563956
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szexésnyúljork 2011.01.06. 17:57:51
csak úgy megjegyezném, hogy 13 évesen én már rég nem kokainoztam.
marko dinjar 2011.01.06. 18:04:06
Hüm, ez a példa még a '70-es évekből volt! :D Azóta megváltozott a világ.
