Kérjük kedves utasainkat, kapcsolják be biztonsági öveiket, és azt a teljes felszállás ideje alatt tartsák bekapcsolva! A kapitány a repülési magasság elérése után jelzi, mikor ereszthetik el a szíjak néha kellemetlen szorítását!
Tizenkétezer méter magasban, alattunk Grönland, vagy az Antarktisz. Nem tudni. Csak a jéghegyek ütköznek a folyamatos hullámtornyokkal. Jéghideg víz. Fröccsbe hűtve, gleccserből facsarva, félálom határán összemosódik a repülés élménye és a hajókázás öröme. Egy pillanatra nem érzem át, hol is vagyunk. A felszállás izgalma még a torkomban rángatózik. Persze megértem, hogy mindenki izgalmas végkifejletre, fordulatokra, frappáns dialógusokra vágyik. Én is. Szüntelen ezt fürkészem, vadászok rá. A szőnyegbombázott kambodzsai dzsungeltől az észak-norvég fjordok torkolatáig.
Aztán persze magamhoz – olykor többes számban magunkhoz – térek, térünk. Egy pillanatra képzeletbe felkapaszkodtunk egy északra tartó utasszállítóra. Csak, hogy emlékezzünk valami kellemesre is picit. „No de ez nem jó” – veregetik meg a vállam, miközben gulyáskommunista kompunk szolidan habzsolja a dunai hullámokat. Egy tört időegység alatt felocsúdva eszembe jut hová tartunk. Már át is suhant felettünk a felújításra szoruló Margit-híd <Az építmény szobrai kísérteties azonosságot mutatnak a párizsi Mirabeaud-híd fanfáros meztelen női bronzaival. Erre ott a Szajna partján eszméltem rá egy pillanat alatt. A szobrász, vagy a műhely tuti ugyanaz volt> Kultúrtörténeti elhajlásom után már az Árpád névre keresztelt azonos funkciót betöltő építmény pilléreit csodáljuk karnyújtásnyi távolságról. Egyre izgatottabb mindenkinek a hangja.
Már-már visítanék, ha nem örököltem volna egy csepp kreténséget a ’70-es évek bájaiból. Úgy érzem, mikor kikötünk, mintha újra rá kellene hangolódnom az írásra. Mintha újra kellene tanulnom a betűk csokorba fonását, a szavak egymás mellé rakása után kialakuló nyelvi játékot. Kezemben egy pohár házmester, juhfark kontra szikvíz. Hallom a közönség morajlását. Üvöltenek. A neved skandálják, mint fékeveszett állatok, miközben te egy diadalívre hasonló kapun megérkezel arra a helyre, ahol el kell töltened a gyors halálod előtti utolsó órákat. Megérkeztünk. Gladiátorként átmenetelünk saját triumphusunkon. Még mindig a nevem kiabálják: A Napszemüveges! A Napszemüveges! A Napszemüveges!
Belépünk a Szigetre…
Kérjük kedves utasainkat, kapcsolják ki biztonsági öveiket, és azt a teljes leszállás ideje alatt tartsák kikapcsolva! A kapitány a földet érés után jelzi, ki élte túl a földbe fúródást!
