Szecesszió expressz

          Megint a rohadt pusztán állunk,
          Gondtalanul fodrozódik állunk.
          Gondolataim szipolyozzák otthonom,
          Koszos szobámban szürke lim-lom.

          Szalad a vonat: fütty, kattogás, füst.
          Alaposan kikent dámák, fejükön üst.
          Langyos párfümök, kezemben cigár,
          Hangos folyosó, sohasem sivár.

          Zsakettem belsejébe nyúlok órámért,
          Az utazás alatt mennyi kaland ért!
          Oh, a kászinók zsivaja kárpótol,
          Lelkem az elveszett időért zakatol.

          A pesti kávéházak jutnak eszembe,
          A múló pillanatért megyek most Szegedre.
          Titokban piros örömlányok akaszkodnak rám,
          Elfeledni ezt az érzést nem könnyű ám!

                                                              1998. április 26-27.