Nehéz kinyújtani a hüvelyujjam. Már-már gordiuszi csomót fontam köré. Lélekben elképzeltem, amint erős mozdulattal eltöröm a csontot, csakhogy egyenesen álljon. Hetykén. Mutassam az utat az álmaiból kifelé. El innen. Hess. Kicsit kisfiúsan mosolygok az aszfalt irányába, hátha hamarabb kikerülök.

Napok óta egy helyben toporogtam. Hiába próbáltam meg a rajtpisztolyra figyelni, sehogy sem jutottam egy átkozott méterrel előrébb. Folyton csak a szervizúton kullogtam. A leállósávban fogtam a korlátot. A csuklóm alatt rég bedagadt már az ujjpercem. Kék, lila, sárga, zöld, véraláfutásokkal tarkított duzzanat ékeskedett a jobbomon. A receptorok rég a tudtomra adták, hogy itt nincs valami rendben. Üvöltöttem hát, hogy hallják, értem, amit jeleznek.

Besötétedett. Az arcomba világítottak az égbolt gyertyái. Körvonalam semmi nem melegítette már, csak lehűlt a közhangulat körülöttem. Gomolygott a leheletem, és még mindig abban az átkozott külső sávban lődörögtem. Hiába égett az ujjam töve, hiába melengette a perceimet, ő nem akartam értem jönni. Pedig szebben nem tudtam kérni, minthogy levágom az ujjam <jobbak a fülüket áldozták>, csak egy percre hadd jussak be a belső csapásra. Nem jött értem, nem simogatta a hajam, nem túrt a tincseim közé, nem ringatott álomba. Nem ölelt meg még egyszer, nem súgta a fülemben, hogy én, izé, ő, még soha… te vagy az első, nem tudom, mit tegyek, remegek, köhögök, de csinálok neked mézes teát…

Még mindig a leállóban parkolok és megpróbálok átmászni a biztonsági kerítésen. Ő nem jön, nem ment meg. Hiába írok gyors üzenetet. Nincs autó, még a láthatáron sem. Hiába hunyorgok, nem látni semmit. A kezem is inkább begipszelném, mert rég lelankadt már a hüvelyk a kezemben. Csak a szúnyogok marják a fejem búbját.

Vörös csóva emelkedik balomon. Lassan eltűnik a ködpára az ajkamról. A szempillák pedig egyre hosszabban keresik egymás társaságát. Dermedt alakzatba zuhanok be a fűbe, és hol van még az első pihenőhely…

Öt éve öt percre kért kimenőt. Akkor nyitotta a ki az anyós ülés mellett az ajtót, s én továbbra is keresem a kilincset, hogy visszaszálljak. Megnyugvást ígért. Könnyű felejtést. Fél évtized autópálya széli araszolgatás lett belőle. <Némi finom borra vágyom és rád…> Jó lenne, ha valaki végre felpofozna. Ébresztő, Hades jött érted. Már nem számít, hogy eltörted az ujjad, a lelkedet úgyis otthagytad az anyósülésen.