Felettébb izgalmas telefonbeszélgetést folytattam a minap Petter cimborámmal, aki emlékeztetett rá, hogy mi beszéltünk mobilon a Campus alatt. Erre természetesen emlékszem, már miért ne maradt volna meg eme szösszenet? [Aki mást mondd, az csalóka csalfa...]

Petter tehát - mivel én a konkrét forgatókönyvet már nem tudtam száz százalékig felidézni - "visszajátszotta" közös kis megbeszélésünk, amely a következőképpen szólt:

Me: Engem John Connornak hívnak, én vagyok az emberiség megmentője...

Petter: Nem mondod skac, és milyen érzés?

Me: Petterem, gondolj már bele, milyen az az emberiség, amelyet NEKEM kell megmenteni...!?

Petter: Höhö!

Azt hiszem ez mindent elárul a múlt hét intenzitásáról, pupákok!