Öt napja csak a combjaira tudok összpontosítani. Illetve nem csak a lábai vonalvezetésére, sok minden egyébre. A szájszegletére, például. Meg a nyakára, az eszeveszett szeretkezés utáni illatfelhőre, a hormonháztartására, ilyesmik. Sokat szuggeráltam a derekát, a könyökére is hagytam némi időt, és a lábujjaira, a két pofazacskójára mosoly közben. Már be vagyok zsongva, mint egy tini Kurt Kobaintől 3 méterre. Igaz én Courtney Love melleire fókuszáltam. Erősen. Lelkesen. Még mielőtt kijöttem volna az In utero bűvköréből.

Egy nappal sem halaszthatom tovább. Már az arcát akarom szemlélni. Két centiről. Egyenesen és huncutul. A kívánságomnak tizenkét óra múlva eleget tudok tenni. Hallani akarom a szájából azt a bizonyos SZ hangot. Elhaló hangon. SZ-SZ. Nagyon. Téged. Ezt akarom élvezni. A gyermeki kacaját. Azt akarom hallani: buzzancs, miközben egy igazi ötöst nyomok a bal popsijára. Hogy bepirosodjon.

Öt nap. Száműzetés. Monte Christo grófja voltam. Egy tetőtéri szigeten. Csak körmöltem, de ennek már vége. Holnap B12 flying fortressként landolok az ölében. Combjaiban.

Brrrr. [H]elló.