Némi hányatatott 130 kilométeres száguldás után végül leértünk a magyar tengerhez. Fülledt meleg volt, de valahogy szívet lehűtő érzés kerített hatalmába, amikor kitárulkozott előttem a nagy víz. Vitorlák ringtak előttem, álmos hullámok simogatták a hajótesteket.

Velem együtt megérkezett az első hadosztály.

Szemben hadakoztunk a nappal. Gyűszűnyire szűkült a szemhéjunk. Csákót, tölcsért formáltunk homlokunk elé. Védekeztünk. Ekkor csattant el az első nagyfröccs. Tört idő alatt tette borzongóssá a nyelőcsövünk minden parányi görbületét, hogy a gyomorból visszafordulva hangorkánként adjon jelet elégedettségünknek.

Még mindig a tó legkeletibb pontjáról szemléltük a hullámtükörről visszaverődő aranysárga csillámokat. Négy nap harmatkéj hullott le arcunkról. Csendes környékre vezényeltek bennünket. Akár egy tábori kórház. Hajnali madárcsicsergés, sehol egy randalírozó társaság. Messzi távolban még a Szóónd tombolt éjjelenként, de mi önként vállaltuk a száműzetést. Erre készültünk. Mint Saigon eleste után ’75-ben. Hallgattunk a helikopterek ütemes morajlását, miközben a fák árnyékai között kerestük a végeláthatatlan szénsavas gyöngyöző folyadékkal felöntött bor okozta ideiglenes tompulást.

A mérhetetlenül szánalmas, csitinnyókürtöktől felingerelt focivébé vége is itt ért bennünket. Láttuk a multinazionalelf tündöklését és az impotens, gólgyilkos hispán diadalt. De jó, hogy vége – gondoltuk egymásra kacsintva, és már dobáltuk a Wurlitzerbe a kétszázasokat. Illetve kétszer száz forintos érméket. Csak úgy koppantak a perselyben, mialatt máris elkezdett dübörögni az első nóta. Skandáltuk: Unknown soldier, the war is over! Egymásba karoltunk, mindenki csodálkozott körülöttünk, hogy miként bírjuk az etil szorításában. Pedig a gyomrok megfeszültek, rendesen felajzották a nemi vágyat. Pszichológiai definíció szerint éltünk a vágyfokozás kínálta lehetőséggel. Csak azért, hogy megnézzük van-e árnyéka sírjainknak. [Hol unokáink leborulnak.] De előbb borultunk mi, mélyárnyékra vetődtünk. Ó, pedig azok a gyümölcsízű juhfarkok ott csücsültek a szájszegletekben.

Döghőséggel ébredt a nap. Minden reggelek koronás királynője. Lányos zavarunkban azt sem tudtuk, merre forduljunk pironkodva. Ő nem habozott, rövid csókokkal megkapta bőrünk. Csak úgy égettek azok az anyai puszik. Vihogtak is rajtunk, pultos lányok, [pultos lány!!!], süldő tizenévesek. Hallgatóztak. Miről suttognak ottan a napszemüvegek alatt? Szép vállakról, szemérmetlen alhasi csíkokról. Ledéren. Szenvtelenül. Maró gúnnyal átélt szarkazmussal. Kiábrándulva. Tisztességes svédtornától távol, fel-felbukkanó kósza fellegek árnyékában.

Csak négy nap, három éjjel jutott osztályrészül. Utoljára még egy hajnali ötös fekvéssel búcsúztam a szebb napokat is megélt századomtól. A szakaszparancsnok kikísért az állomásra, portugál focista imitátor tizedesünk pedig újra megpróbálta gatyába rázni a foghíjassá váló egységünk maradék brigadérosait. Könnyes szemmel búcsút intettem. Haza s haladás! Előre hát, szólt a kürt a vonat elejében.

[A derűs vietnámi veterán kontingens meg mindent megtett, hogy leváló közlegényüket elveszítve tovább tartsák a frontot a fröccsök tompítását folytatólagosan élvező maradék legénységben.]