Emlékszem: Párizsban lettem magyar. Fura hasonlat, no nem mintha a körömágyáig is felérnék, de Ady meg épp itt ábrándult ki az ő kis Ugarából. Haha, Ady el, én be. És még csak nem is járt Párizsban az ősz. Sőt. Verőfényes február eleje volt. [2005] Rikító színekben…

Lecsorog balra, jobbra nem tehetem. Csak csorog alá. Összeszorítanám. Az ujjamon játszanék a lepkékkel, de túl álmos vagyok a szeretethez. Túl kisfiús az öleléshez. Annyira vágyom rá. Fél éve és azelőtt is. Belenézek a láthatatlan pupilláiba, miközben tudom, hogy ott álltam…

Két napja nem hagy nyugodni. Lefekvés előtt is ott motoszkált a hajtincseim között, és mire felkeltem, még mindig ott lapult a szemöldököm sarkában. Suttogott a fülembe, megpróbálta megsimogatni az arcom, édes szellőt fújt a szempilláimra. Kacérkodott velem. Aztán csak kibökte…