Érzés analízis

I.

    Kéjsóvár a vonaglás:
    ajkainkon meztelen
    tombol minden
    részeg pulzálás

II.

    Vérünk lüktetve
    avart kavart;
    lihegve hadart
    szófoszlány az elme…

(1999. szeptember 20.)

Gyöngyvirágok peregtek alá a homlokán. A nagylábujjára tévedt a tekintete, hogy aztán még egyszer felnézzen a horizontra. Itt egy korong alakúnak látszó fényes tárgy pörkölt maga körül mindent, mi mozgott. Csak úgy hányta ki magából a csóvákat. Tekeregtek, ölelgettek, mindenkit az őrületbe kergettek. A bőrt elérve forró lángok csaptak össze a hámréteggel.

Ebben a percben hullott alá egy újabb gyöngyvirág. Ő pedig még mindig csak állt ott, egykedvűen próbálta meg arrébb tenni a jobb lábát. Erőtlen próbálkozás volt. A felhők is megijedtek, egy se sántikált az égen. Bakta a becses neve. Mármint a kalandorunknak. Nyakába vette a frusztrált délutánt, mielőtt bepállt volna a lába. Lábközei. A paták feletti zsíros párnácskái. Nézte is, miként surlódnak a belső combok. Egymásba kapva akadtak el az izomtónusok nélküli mozdulatokban.

Ócska emlékek között vergődtek receptorai. Megakadt az idegsejtek közti adatátvitel. Mérhetetlen messzeségben dacolt hát gondolataival. Egyikből ugrált a másikba. Mintha zsákba futást rendeztek volna. Nem mert nagyon merészet álmodni. Bandukolt hát egykedvűen a lélek poros sztrádáján. Közben pedig csak arra a múlt heti pillanatra vágyott. Ha egy másodpercre odaengedte képzeletét, máris középtájon útnak indultak a véredények.

Huh, gyorsan, hess, ne, nem kell kicövekelnem egy tört szempillantásra sem nadrágom. Még meglátják! Pfúj, miért lehetséges, ha csak egy átkozott képkockát felidézek, máris szervi elváltozásokkal kell megküzdenem? Bakta egyszerű dührohammal szembesült. Az illatát még maga elé sem idézte. A harapnivaló húsáról nem is beszélt. A szuggeráló szembogarairól meg álmodni sem akart!

Visszafojtotta a szilárd meggyőződését. „Nincs az a pillanat, amiért megérné tovább szenvednem, nincs az az ár, amit már ki ne fizetnék! Most csak a ritmusok maradtak, ütemtelenül zsongnak fülem peremén. Hjaj, mi tévő legyek kanszagú önuralmamtól mentes sóvárgásommal?” – csak vonyított volna, fogai között kipréselve a maradék levegőt is.

- Egy nap, s egy újabb, hetek telnek az érintése nélkül – nyelt egy nagyot, „marad hát a féktelen éjjelek definíció nélküli romhalmaza! Ott tornyosulnak majd előttem, egész nyáron csak a rezignált lüktetésben próbálom majd megnyomni a detonátort!"

Baktát kemény fából faragták. Sose adta fel, de egy idő után úgy viselkedett, mint most. Felcsapta a napszemüvegét, ránézett a tomboló napra, lehúzta tripla whiskeyjének maradványait, megerőszakolva lábait elindult az árnyékos nyírfaliget irányába, hogy beboruljon az árokba, mielőtt végképp elvész saját csacska kis emlékeinek keresztútjain.