Egykedvű estének indult. Sármos mosolyok a bárpult mögül. Egy katakomba rendszerben rekedtem, majd ötszáz társammal. Füst, izzadság, nyálcseppek és kacagás röpködtek mindenfelé. Elképesztően együgyűen bámultam az érthetetlen nyelven kacarászó siheder lyányok szájszegleteire. Összeölelkezve simogatták az időt, félelmetes lufifallosszal gondolataik között már az éjjeli prédára fenték fogukat. Egy másodperc alatt szeplőt növesztettem. A fejem búbjától a sarkam közepéig. Vörös pöttyök lepték el minden egyes átkozott bőrlebenyem.

Nem tehettem mást, átfordultam a bárpult túloldalára.

Selymes világosbarna haj. Olyan, amelyikbe legszívesebben folyton csak beledugnád az orrod, és csak szívnád, szívnád mélyen, egészen a hörgőcskékig. Olyan korona volt, amelyikkel minden apró pillanatban betakarnád felsőtested, hogy egész éjjel csak simogasson. Szőke tincsek. Zsiványak. Huncut ajakív kíséretében. Azok a szemek pedig magával ragadtak, akár egy szörfösre támadó fehér cápa állkapcsai. Keményen tartottak, mint ama rettentő recés fogsorok. Elmerültem a száraz fehérben. Nem engedett. Szemezett, kacérkodott. Egy ősi illat hajtotta vágyfelhőt bocsátott rám. Tudta. Én tudtam.

Végre kinyögtem egy szót. Hangom inkább tűnt pubertás mutálásnak, semmint egy harmadik X. felé járó veterán kiáltásának. A hanghullámok elhalltak azonban az éterben. Túl sok volt a hullám. Eltérítették szavaim. Ő csak állt, és folyton fele annyiért számolta nekem a következő köröket. Felhívás. Keringőre vagy egyszerű popsifogós lassúra, sosem derítem ki. Csak a nyakán lévő inak ritmikus mozgását látom. Megfeszül. Elernyed. Olykor tovább kitart merev állapotában. Ezt szeretm, mert - a nőknél nem létező ádámcsutka alatt - keletkezik egy apró gödröcske. Vágyaid végtemékének kehelytartója. Oda csorgatnád. Olyan ez, hogy oda mindenki csorgatná. Öreg, fiatal, egyaránt.

Végre szólunk. Kommunikáció alakul köztünk. A nevét ellenben újfent ellopják a külső hanghatások. Ő a Pultoslány. Örökké az marad. Főleg miután négy óra masszív szemezgetés után feltűnik a pasija. Döbbenet. Halk sóhaj. Visszafordulás.

Egy hirtelen jött hideghullám csap tarkón. A lányok még mindig egymás nyálában fürödve köszörülik metszőfogaik. A tekintetekben csak a puritán önelégülés szenvtelen végtermékeként tisztelt orgazmus előtt várakozást, a kitáguló, összecsukló orrcimpák heves lüktetését látom. Gruppen ist gut, látom a homlokokra írva. Mindenki valakiért jött. Fogalmuk sincs, hogy kiért, csak azt érzik kell valaki. Valaki, aki kipolíroz. Aki kisikál, fényesre, csendesen, miközben ők visítanak, lihegnek és harapdálják a fülcimpákat.

Demilitarizált övezetbe kerültem. A pult és a vadászlányok között araszolok a számomra kijelölt biztonsági zónában. Visszanéznék a Pultoslányra. A kíváncsi tekintetét a homlokomon érzem. Meghívtam egy italra. Belemegy. Elképesztő. A barátja ott áll mellette és ő velem kacérkodik, mi több hivalkodik. A dekoltázs mögött pedig egyre szaporábbak a levegővételek. Tudom. Ő tudja. Ő Pultoslány kapcsoltaban marad, én pedig miután kikunyeráltam a jó öreg szkáccsom, eltévedek a katakombákban.