Valahol az éterben kering egy igen régi legenda édes szülővárosomról, Debrecenről, polgári nevén a mi egyetlen, drága cívis szitinkről. A történet igen avitt, visszarepít minket a misztikumok világába, az igen távoli XV. század első éveire...

Történt volt, hogy Luxemburgi Zsigmond német-római császárt magyar királyi minőségében felkeresték a mi derék debreceni cívis parasztkáink valamikor az 1400-as évek elején. Rimánkodtak nekik, kérték szép szóval, gyesznyóval, minden mennyiségben.

- Ugyan már tekintetes király urunk, legyen szíves és emeljen minket a szabad királyi városok rangjára - emígyen összekulcsolt kezekkel térgyepeltek a tekintetes Sigismundus Luxemburgiensis előtt, aki - ha a krónikások nem kummantanak - el is látogatott az alföld ama gyönygörű szegletébe, hogy maga is szemügyre vegye a cívis kurafik által pallókra épített városát, ahol még ferences rendház is működött. <Egyes történészek azt állítják, hogy a középkorban a ferencesek csak az általuk jelentősnek vélt településeken alapítottak kolostorokat - a szerk.> A német és hátizsákos német (osztrák, bár akkor ezt ők még nem tudták, hogy így fogják őket majd egyszer hívni...) "városok" nyüzsgő forgatagjához szokos Sigismundus jó királyunk azonban meglepődött, hogy a földsánc rendszerrel védett város - ma a Miklós utca, Erzsébet utca, illetve a Külső vásártér kereszteződősőben található - egykori keleti városkapujának tőszomszédségéban a jó cívis gazdák kiengedték legeni a gyesznyókat. Ennek ellenére Zsigmond, átérezve a város majdani jelentőségét,  előre megérezvén a híres focicsapatának - LOKI - Bajnokok Ligájába történő bejutását, úgy határozott: ha a várost egy éven belül kőfallal veszik körül, ő isten segedelmével minden további nélkül szabad királyi városi rangra emeli Debrecent.

Telt múlt az idő, cívis barátainknak ugyanakkor nem igazán füllött a foga a kőfejtéshez, szállításhoz építkezéshez. Honnan a rákbúl szerezzünk annyi követ? - morgolódtak fapipáik és bajszaik alatt a jó zsíros gazdák. Így észrevétlenül el is röppent az az ultimátumban lefektetett 365 nap. Ígérthez híven, jó uralkodónk visszatért hát cívis-lakba, megnézze, mi is történt egy év alatt. Nem járt ám jól ezzel nemes királyunk, hiszen, mikor meglátta, hogy a disznók még mindig ugyanúgy a városkapu körül legelésznek, oda hajták ki az udvarokból a jófajta házisertést, úgy felbaszta az agyát, hogy első felindulásból szolgálatai elismeréséül 40 évnyi zálogba adta az egész várost Brankovics György szerb despotának. Debrecen pedig így szalasztotta el azt a lehetőséget, hogy már a XV. század elején szabad királyi város legyen...

<A várost később, 1683-ban a magyar történelem által szerintem egyik legundorítóbb Habsburg uralkodója, I. Lipót a török végjáték utolsó napjaiban, Köprülü Mohamed sikertelen bécsi ostroma után emeli a libera regiae civitas rangjára - a szerk.>

Annyira tipikus, hogy már fáj. Döbrögik, pöffeszkedők és bajszukat zsírozó mangalicakondások gyűjtőhelye, LOKI-sziti. Ennyi maradt a dicső történelemből.

Pszt, hallgass csak rám...