Háromnapos pezsgőtúra után talán itt az ideje valami értelmeset is kezdeni a klaviatúrával. Ha pedig már éppen a labdarúgó Eb és a londoni ötkarikás játékok évébe történt megérkezésem előestéjét ecsetelném, nem árt megemlékezni egy kultúrtörténeti sokkhatásról. Amely egy estére Marty McFlyjá, DzsekkBlekké és amolyan időn kívüli billentyűzet-terroristává változtatott.

- Mintha tegnap lett volna - vakkant egy nagyon Marty a Vissza a jövőbe 2. részében, amikor a dokival ismét 1955-ben landolnak. "Pont tegnap volt, pont tegnap" - válaszol DOC. No, pont tegnap volt, hogy 2001. egyik ködös estéjén pár egyetemista cimborámmal, bőcsészekkel meg amolyan válogatott pribéktársasággal, társadalommal Warpigs koncerten pogóztunk a Süsüben <az azóta gyors végelgyengülésben kimúlt Süss fel Napban>. Még Speak sem rappelt a YouTubeon, még videómegosztó sem volt. Se közösségi portál, se Twitter, csetelés, chat.hu, yahoo, no és digitális világ már, jah. Na, ekkor voltam utoljára a skacok koncertjén. Erre emlékszem, még.

Fotók: Dervarics Gergely

Intenzív szociológiai tanulmány: a közönség, az arcok fele 2011-ben ugyanazokból az emberkékből állt, akik az ezredfordulón is megjelentek a zenekar fellépésein. Persze rajtam kívül mindenkire rámászott egy fránya évtized, de a lelkesedés senkiben sem múlt el. Volt pogózás; hedbeng, és a legnagyobb meglepetésre a világtörténelemben annyiszor mindenhonnan kitiltott, ám méltán hírös crowd surfing. [Én, nyugalomban középkorosodó citoyenként, az első sor széli hangfal mellől szemléltem az egyre fokozódó eseményeket.] Felcsendült a Monte Carlo meg zárásképp a Szandál, kétszer visszatapsolás, no meg majdnem két óra zenei élmény, amely nem csak konzerválja az embert, de kétségtelen tény: plasztikai sebész nélkül is levesz egy tízest az ember válláról.

Azt is kellemes azért látni, hogy jók még - a már kétségtelenül - apukák <vagy édesapai örömök közelébe ért férfiak> a háznál. Amikor nem feltétlenül fele annyi idős arcok között mozogsz egy koncerten, hanem valamit visszaidézhetsz ifjonti virgonckodásaidból. Ennek szellemében tett baromira jót a W. mint wérbosszús fiúk szilvesztert felvezető mókija. Ajánlott volt azoknak, akik a napján már nem akartak extra száraz pezsgőtől maguk alá fokszolni, vagy ismeretlen idegenek formabontó tömegeivel együtt önkéntelenül is randalírozni.

Persze az évi egy koncertet adunk érzésbe simán belefért az olyan Petászos beszólás is, mint "idén ti vagytok a leglelkesebb közönségünk". Thx a lot <höhö> Azt is meg kell azonban állapítani, hogy a srácok még tíz év [menopauza?] után sem koptak ki az iparból, megvolt az a hangzásbéli karcosság, amire egy nem feltétlenül az antifitneszklub jellegű gumiizére pogózó harmincas vágyik. Izzadtságszagú ütemekre. <És még csak véletlenül sem az elfogyasztott sör beszél belőlem!>

Ha pedig a jövőről elmélkedtem, talán illendő lenne megemlíteni, kiáltványban felhívni a figyelmet arra: <mindenki megérti, hogy család mellett, meg mondjuk külföldről roppant nehéz, de> igazán adná magát a kérés, hogy be lehetne iktatni egy nyári koncertet is a turnélistába. Csak a mihez tartás végett.

Tizenévesként ezt úgy lehetne nyomatékosítani: Nagyszínpad! <riszpekt>

Utóiratként: csak hogy az 1980-as évek közepét követő generációk is tudják, és ne kérdezzék meg folyton tőlem, hogy ki is, mi is; egy kis szösszenet erejéig ím egy klasszikus az 1990-es évek végéről, megspékelve azzal [a városi legendával], hogy ebből a klipből született a Kontroll című magyar film. Bár lehet sok <ifi> már arra sem emlékszik, végül is 2003 sincs már oly közel.