Egy szűk fél éven belül kétszer fordult elő, így másodjára - épp egy szűk órája  esett meg velem - már nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Nem vagyok egy nagy inges figura, de az elmúlt egy-két évben <már csak a munkából adódóan is> vettem, illetve kaptam pár jó példányt, amelyek nagyon hozzám nőttek. Igazán kis csinos darabok, ha ilyen ruhaneműben kell megjelennem, akkor előszeretettel húzom fel magamra őket.

Most azonban a második ilyen ingem is kiszakadt. Nem nagy, de mégis kellemetlen foltokat hagytak magukon. Azaz nem varrás mentén keletkezett rajtuk vágás. Ráadásul mindkét ing esetében egy idióta mozgáskoordinációs hiba okozta a végzetüket.

Első esetben - még idén nyáron - a Könyvtár Klub kiülős udvarán található pult mellett szambáztam el, amikor egy óvatlan pillanatban [egy szék mögött akartam átslisszanni] a sarkának mentem és fakorner meghúzta a hátam. Ennek eredményeképp egy balfaszul szép vágat keletkezett az oldalán, amit meg sem lehet varrni rendesen, mert naná, hogy nem varrás mentén történt a baleset.

Hasonló dolog borzolt ma este is. Miután kis csöcsfejem igazán egészséges <teljes kiőrlésű, zabpehely alapú> sütit érlelt a sütőben, amit én a művelet végén rengeteg szerencsétlenkedés árán egy konyhai kesztyűvel közelebbről is szemügyre vettem, a kesztyűt sikeresen leejtettem a vadiúj konyhaszekrény mellé. Én, balfasz pedig szokásos ügyes mozdulataim egyikeként úgy hajoltam le, hogy ismét egy fa pultsarokkal ütköztem a nyári eset mintájára.

És láss csodát, az ing nem megint kiszakadt. Ugyanúgy, ugyanott. Bassza meg. Így sikerült azonos módszerrel amortizálni a három kedvenc ingem közül kettőt. Felvenni meg kicsit béna, mert látszanak a szakadások... [LYUKAS, a rézfánfütyülőjit neki!]

Irgumburgum. És ez a leggyengébb jelző, amit ide le tudok vésni. A rohadt életbe, legszívesebben ilyenkor egy hegyezetlen ceruzával hasítanék egy kibaszott vájatot a parkettába!