Hank Moody sose hagyja el a mobilját. Ez bosszant. Dühít. Agyfaszt idéz elő, és olykor agyvérzéssel párosul. Annyi ruppótlankodás, és az az átkozott teló mindig megmarad. Ott lapít az asztalán, vagy az ágyon hever, netán egy meztelen, önmagát teljesen kiütő egyetemista sztripcsaj segge alá szorul. De megvan! Megvan… Brrr. Ez felhúz. Az átkozott.

Ezt jelezném a forgatókönyvíróknak is. <Hé, urak, egy átmulatott, alkoholban és egyéb tudatmódosítókban bővelkedő este után a remek író, ez a New York-i Hank fiú egyszer igazán elhagyhatná a mobiltelefonját a Californication egyik részében!> [Így kiabálnék.] Követelném.

A „forgatókönyv” azonban fütyül erre az ötletre. Pedig megnyugtatna. Legalább egyszer. Hogy nem csak én vagyok ekkora pancser. Aki úton útfélen elhagyja a telóját. Igaz ehhez hozzátartozik, hogy mire az esetre sor kerül, addigra már homályosak, vagy egyáltalán nincsenek emlékek. Csak töredékek.

Ha pedig Hank nem veszti el a telefont, akkor nekem marad ez a megtiszteltetés. No meg a személyi plusz lakcímkártya… Pfúj. Lehet utánajárni. Okmányiroda, bankfiók, iratletiltás. <Még szerencse, h egy ezer forintos feltöltő sim lett oda, höhö> Meg az új elkészítésével járó nyűgök. Hjaj. Senkinek nem kívánom.

A legkínosabb persze az, hogy egy taxiban tűntek el a dolgok. Az ember azt hinné, ha taxiba vágódik, ott már nem érheti baj. Nem zsebelik ki, nem rabolják el mindenét. Biztonságban van… [Egy frászt!] A nagy lóbránert. A becsületes taxis öt rugót akart lerámolni rólam – erre emlékszem. Pedig az út a szórakozóhely és a lakásom között gyalog is mindössze 10 perc volt. Erre elkér egy Széchenyi Istvánt. Az megvan, hogy erre kiakadtam. Veszekedtem a megtestesült becsülettel. Igaz, szalonképességem valahol Omszk és Vlagyikavkaz között járt, és talán a szóalkotással is gondok voltak, de felháborodtam. Itt az események kicsit összemosódtak. Azt hiszem a faszi nem tágított, én mondtam felmegyek, ő meg elkérte, vagy elszedte? az iratom, biztosíték gyanánt. Felporoltam a lakásba. Levittem ötezret és szerintem hozzávágtam a fickóhoz, aki gondolom nem adta át az iratot, illetve rávágtam a kocsiajtót.

Az már külön csemege, hogy a telefonom hogy vált köddé. Mindenesetre még kicsörög. Nem veszik fel.

U. i.: [HANK egyszer hagyd már el te is a telefonod! Vagy csak a személyid, netán a jogsid, ha már a Porschédat bezúzták!]