Olykor észre sem veszem. Elmegyek mellettük. A szemem sarkában sem tűnik fel. Nem tükröződik. Főleg napszemüvegben. Vak vagyok. Tudattalan. Ész nélküli. Eszeveszett. Esze vesztett. Együgyű. Jakab. Szemet hunyok. Becsukom. Csak a lélegzet vezet. Előre, poros országutak felé. Korhadt gémeskutak közé. Csendes lápba. Vizenyős pusztaságra. Száraz mocsárba.

Betör a fény. Utat talál magának. Feszeget. Nem nyugszik. Erőlködik. Ki kell nyitnom. Makacsul kopogtat. „Ember, nézz már magad köré” – visítja. Ott állok a pályaudvaron. A sínek szorongatnak, lefognak, tekeregnek. Mígnem beleütközök az elsőbe. Nem enged. Egy labirintus. Tekergetem a fejem, fémútvesztők mindenhol. Az egész város egy kordonerdő. Beskatulyáznak, utat mutatnak, rendszerellenesen terelgetnek. Állj ide, mozogj arra – jön az ukáz. Olyan érzésem van, mint amikor édes jó apám takony koromban folyton az orromnak dörgölte: Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Jelen esetben én vagyok a kisökör. Egy szép szabad világ kisökre.

Kordonok a házak sarkán. Kordonok az ünnep vasmarka. Kordonok a virágos kert előtt, oldalt. Kordonok az óvodákban, iskolákban, gimikben és az egyetemeken. Kordonok a szívek mélyén. Kordonok a vágyak tengerében. Kordonok a szembogaradban. Kordonok a könnycseppek között. Kordonok a farkak és puncik közt.

Kurva nagy a globalizáció. Nyomják neked. Nesze egyél! Mindent megkapsz, mégsem tudsz semmit a világról. Beszűkül. Nem voltál még a Vatikáni Múzeumban, de nem is érdekel. Senkit sem izgat. Lázadnál, de a szobádban ragadsz. Tied a világ, kapsz egy játék katonát. Egy makett tankot. Egy elemes vibrátort. Fogyi videókat. Lelassult szívverést. Letompított szürkeállományt. Védekezz, mindent megtehetsz, a golyóbis előtted áll, röpülj. Lekötöznek a székedbe, szíjakkal szorítanak a monitorok elé. Orwell barátunk, ez rosszabb, mint az 1984! Szállj, repdess! Széthasad a fejem…

Itt az Élet határán,
a másik oldalon
Enyém a Világ de
Tiéd a Hatalom.

 

Pál Utcai Fiúk: Közel az éjfél, részlet (1991)

Kordonokon szörfölök Grönland felé…