Két szintetiktól elkábult 17 éves között lavíroztam. Amerikában ez még csak nem is 'barely legal', azt mondták, klubtagok. Milyen klubnak vagytok a tagjai? XXX. Jó? Kibaszottra, nem jössz fel velünk, meglepünk. Őőőő, csak álltam, miközben kétfelől indult el a sugár...
Baráti feljegyzések a rókalyukból
[városi legendák, amiről azt mondják, hogy megtörtént]
Első évad, második rész – Dugó-kokó igazolvány
Látod ecsém, hiába okítod ki magad, halmozod a diplomáid, nesze neked, ide skubizz – fordult hozzám egy kedves régi pajtás. Hevesen gesztikulálva az orrom alá nyomott egy emílt. Elsőre nem sejtettem, mit is akar tudtomra hozni, ám első ámulatom után megtudtam a teljes történetet.
Kisbarátom félceleb. Közszereplő, aggyal, kifejezetten kiművelt szürkeállománnyal, aki ráadásul nem azért csinálja a köz, szereplésre vajazó munkáját, hogy maga magának szopja a nemesebbik hímtagját. Író a barátom. Fedőneve: Lapátfülű Kornél. Könyveket farag disztichonba, jambusokba. Jó nevű kiadója van, jegyzik a szakmában. Nem egy autodidakta, gimnáziumi lógásait fába véső fajta. Fineszesebb, logikailag nehéz követni, de szerre akaszthatná a stoplist, ha focista lenne, megélne eddigi életművéből.
Kapott egy fülest. Lapátfüllel könnyű! Azt súgták neki a belvárosi kismadarak, hogy létezik egy bár, egy hely, egy alagútrendszer nem messze egy vasútállomásnak nevezett központi forgalmi csomóponttól, ahol csak úgy dúskálna a keblekbe. Folyamokba. Nedves partszakaszokba. Holtágakba. Elfolyna, és ettől magához térne. „Oda járnak az egy tévés szerepléstől ingyen kokainra vágyó kis riherongyok, meg a tiptop, kisültagyú, poszttraumatikus tünetekkel született, felszopom magam televíziós kisasszonyok” – kacsintott. Meg akartam hát nézni, hogy merül el önmagában a város magát kibaszottra szerető fele. A szoláriumban, felvarrt ráncbőrban, péniszimplantátumban, valamint a idomtalan görög szobrászati stabilitásban saját önigazolását megtaláló, ezt zsinórmértékként alkalmazó embertömeg. Felebarátként körbepolírozzák egymást a bárpulton, netán egyéb. Van-e nő, szép, s elég? Mindenesetre egy klip ihletet adott, mutatja, rábök a netre: Láss csodát!
MommoHD - 18+!!!!!Rammstein - Pussy UNCENSORED
Ránéztem. Akartad, megkaptad? Hohó, nem megy ám oly könnyen a bejutás- így Lapátfülű. Nem vagy csókos, törzsvásárlói kártya kell, mosolyog, röhög, gesztikulál. Ki kell váltanod, dugó-kokó igazolvány. <Hahaha> És megkérted? Ó – néz rám elkerekedett szemmel – szerinted? Meg ám, hogy is volt? Írtam emílt. Vártam. Hosszú alkony, hosszú jegyesség volt. Hetekig húzódott, már el is felejtettem, hogy én valaha elektronikus levélben kérvényeztem az ostoba szilikoncsöcsű hopszasárik bámulására szolgáló engedélyt.
Kaptál? A nagy büdös lóf****. Merthogy?
No skubizd most már figyelmesebben. Az előbb mutattam… <Ó, világos!>
Az XXX egy zártkörű művészklub zenészeknek, közszereplőknek, barátainknak és barátaink barátainak. Figyelünk arra, hogy ez a jövőben is így maradjon és olyan embereknek adunk kártyát, akik valóban részesei az XXX közösségének. Pontosan ezen megfontolásból, az XXX-ben határozatlan ideig kártya stop van, azaz nem adunk ki új kártyákat. Vigyázunk a tagságra és arra, hogy ne váljon élvezhetetlenül tömötté a hely. Normál esetben, amikor nincs kártya stop, az igényléshez feltétlenül szükséges két XXX tag ajánlása, és a helyszínen egyik vezetőnk jóváhagyása.
Na ne! Pedig, dede! Nem nézek valósághősöket! Sőt belőtt színészeket sem. Netán rálépnének az orromra, nehogy má’ itt szipogj, KOTSOG! Ez van, sóhajt kedves íróm. Legalább ennyivel is kevesebb leszek, nem születtem glory hole celebnek, jah és nem engem dugnának ugyebár – kacsint, de érzem a sértődöttség szikráit, picit, fullánk. Figyu, nem írsz erről? <Röhög> Szerinted? Már megtettem.
