Lecsorog balra, jobbra nem tehetem. Csak csorog alá. Összeszorítanám. Az ujjamon játszanék a lepkékkel, de túl álmos vagyok a szeretethez. Túl kisfiús az öleléshez. Annyira vágyom rá. Fél éve és azelőtt is. Belenézek a láthatatlan pupilláiba, miközben tudom, hogy ott álltam Peleluin, Iwo Dzsimán, Nagaszakin.

Senki sem kedvel, pedig visszajöttem, élek, túléltem. Ennyi és semmivel sem több, csak egy kibaszott ébredés...