<Sose futott még így nő a lakásomból. Huh, ha láttad volna, 2 perc alatt már az utca végébe is eliszkolt. Kijózanodtam. Futottam is utána, elvitte a telefonom, benne az összes komoly adattal.>

Baráti feljegyzések a rókalyukból

[városi legendák amiről azt mondják, hogy megtörtént]

Első évad, első rész – The Mother

Jozef K. – csak hogy Franz Kafkától minden összehasonlítás nélkül is lopjunk valamit – egyre inkább didergett. Elvileg kellemes késő estét ígértek neki, de a meteorológia olyan, mint fogadni a magyar labdarúgó válogatott vébé szereplésére. K. tehát csak ült. Magára terítette kabátkáját is. Gondolta, egy utolsót húz még a borkősavval feljavított sárdonéjából, aztán uzsgyi, takaró alá bújni. A tervek olykor azonban messze túlszárnyalják mindazt, ami végül elkerülhetetlenül bekövetkezik. Így történt hát az, hogy a mi dicső Jozefünk kénytelen volt maradni. Először azért, mert rég elfeledett cimborája tántorgott be a bálterem ajtaján, hogy a lehetőségekhez mérten az élőfába is belekössön, meg hogy mindenkit jól kipolírozzon.

Míg ő [a bizonyos barát] polírkeféje után kotorászott, Jozef K-ra kacsintott a vak szerencse gyermeke. Simogatta, tekintetével ölelte, láthatatlan hálót szőtt a szeme köré. A férfi pedig nem is tudta mire vélni eme hirtelen támadt csodálatot. Az ajkait rebegtette, szólamot, himnuszokat zengett a foszforbombáktól átégett csuklóján keresztül Koszovó aknáktól hemzsegő mezőiig. A lány a dermedt szavaktól lemerevedve itta az édes ajkak mérgezett szennyét. Elsőtől a végső cseppig.

Minden átkozott baszunk ma este sztoriban van egy fordulópont. Egy pillanat. Egy rezdülés, egy szikra, ahol az események felpörögve adják magukat. Karon fogják egymást, csimpaszkodnak. Szemeznek. S megcsillan az a bizonyos huncutság a pupillák sarkában. Jozef K. látta a csillaglány pajkosan görbülő ívét, meglovagolta hát a pegazusok hullámait. Kentaurként ragadta magával a kék ragyogást.

[Háttér: A csillaglány teljesen véletlenül érkezett oda, ahol Jozef K. épp az utolsó utáni percben mégis úgy döntött, marad. Egy pár meleg fiúkát és egy ismeretlen amazont cipelt magával. Férjezett volt, két gyermek édesanyja. Lány és fiú. Így jöttek sorban. Házasságáról nem tudunk. Férje nem ismert. Akárcsak közös utolsó szeretkezésük és csillaglány utolsó orgazmusa. Főleg elélvezésének minősége, intenzitása. Apró pihegés, vagy vérrel melegített egész alakos remegés? <semmit sem tudunk>. Annyit igen, hogy csillagszemű amazonunk dugni akart. Az első pillanattól csak a behatolás járt a fejében. Indok nincs.]

Snittek. Éjszakai. Dülöngélő rövid séta. Az összefonódó kezek olykor elhagyják egymást. Bedől a lépcsőház ajtaja. Dübörög a vasbetét. Lassú lift. Kicsi. Ajtónyitás. Hevederzár. Ledőlés a pamlagra. Bor, kicsöpög. A lány – upsz, anya – rávetette magát Jozef K-ra. Bekapta a fejét. Csók közben alig kapott levegőt. Szuszogott.

Mielőtt azonban megfogta volna kisbarátunk egyre ágaskodóbb falloszát, megkérte kissé illuminált barátunkat, hadd tegye már be lemerült telefonjából a SIM-kártyát a férfiébe. Csak a szinkron végett. [Jozef, bólogat, igen!]

A szex heves, érzékien erőszakos, lendületes kagylóközi nyelvjátékkal indult. K. csak úgy falta a perceket. Feszes apró hegyhátakat járt végig, északról-délre, keletről-nyugatra, ovális ösvényeket, apró löszhátakat. Majd az ostromgép is utat talált. A várvédők visítva futottak szét! Egyre elkeseredettebb kétségbeesés keringett a levegőben. A sóhajtásból nyöszörgésbe átcsapó finom hangrezgések mind egyenetlenebbekké váltak. Levegőért kapkodott amazonunk. Várta a fájdalom végső elmúlását. Két másodperc kellett volna…

Jozef jobb fülében ismerős dallam kezdett ritmikus lüktetésbe. A telefon, baszki! <Ki a faszom vagy, hogy ilyenkor hívsz?> - rikácsolt K. a kagylóba… Még fel sem ocsódhatott, mikor kiütötték a kezéből a mobilt, bakker a férjem…! A férjed? Jött visszakézből a kijózanodás. Ifjú polírmasinánk pedig azzal a lendülettel arcát eltakarva zuhant vissza az ágyra. Háttérben élénk magyarázkodás, veszekedés. Kétségbeesés.

Amazonunk, egy szempillantás alatt kitépte magát Jozef öleléséből. Lélekben már nem is a karjaiban, mindinkább útban hazafelé járt. Mire K. uraság feleszmélt, ott állt egyedül a nappali közepén. Két szemvillanásra volt szüksége, hogy ráeszméljen, a telefon is távozott az elmúlt félév legapróbb, legfeszesebb fenekű, legbájosabb mellű lényével együtt. Futtában kapta magára a pólót, hogy azért mégse egy száll boxeralsóban kelljen versenyt futnia az utcában. Papucsban, kisgatyában rohant hajnal fél ötkor a zabos amazon után, hogy visszavegye jogos jussát.

A készülék meglett, a harcias grácia viszont nem. Hiába kérte el a számát, elvitték a kentaurok.