Minden nap tanul az ember valamit. Ma, vagy talán tegnap például azt kellett ismét az eszembe vésni, hogy soha, soha a büdös életben ne hagyd egy percre sem szem elől kis motyód. Latrok járják ugyanis a várost, megátalkodott besurranó gecik, tetvek lepik el a köztereket és a személyes auránk legbelső rejtett rezzenéseibe is beférkőznek. Gennyes daganatot képeznek a külső burkolaton. Másik tanulság: soha ne gyújts rá az utcán, mert két szemrebbenésnyi idő alatt tuti cinyeket, vagy pénzt lejmolnának tőled.

Rohad a város. Lassan fuldoklik a latrinagőzben. Szaunázik a félelem országútján. A csendesek remegnek, az idősek bezárkóznak és senki, de senki sem mer már egy tisztességes szót sem szólni felebarátaihoz. Itt állunk most. Egy olyan koszfészekben kell meghúznunk magunkat, ahol ma már nem tudsz úgy eljutni A pontból B-be, hogy ne érjen legalább egy fizikai inzultus. Meg kell húznod magad: ez a kulcs, ez a szánalmas végeredmény! Felkavaró, felháborító. Nem nekünk bohémoknak, adófizetőknek, tisztességes családapáknak és családanyáknak kellene ezt tennie, hanem azoknak a rémséges fenevadaknak, akik úgy tűnik ott űznek gúnyt eme társaságból, ahol nem szégyellik. Botrányhangulat. Mondhatni finom ízléssel erekció lohasztó, nedvesedés elriasztó állapot. Lassan már az ártalmatlan testnedvcserétől is elmegy a józan [részeg, tökrészeg, betépett] ember kedve. Nincs ez jól. Szabadon akarok levegőt venni egy fagyos, hófödte utcán. Némán, csendben szeretnék felemelt fővel <mégcsak véletlenül sem leszegett arckontúrral> járni-kelni. Ez a vágyam. Ez a zsinórmértékem. Hogy újra hitet adjunk a lerongyolódott város népének.

Addig meg csak űzött vadként szorongathatjuk otthonunkban <fortress Butapest> a töményes poharat. Remegő kézzel, hevederzárak mögé bújva várhatjuk a háború végét.

Egyedül vagyunk, teljesen egyedül,
Senki sem támad, senki sem menekül,
Csendben várjuk az utolsó csatát.

Üres az utca, üres a tér,
Felkavarja a hamut a szél,
Az utolsó előtti háború után.

Fekete-fehér film az élet,
Lassú a halál, lassú az méreg,
Fehér a fény, fekete az eső.

Fiatal leány, aki előttem áll,
Fiatal, mégis túl öreg már,
Az utolsó előtti háború után.

Hideg a szél és senki se véd meg,
Gyönge vagyok és szeretlek téged,
Felkel a Nap és mindennek vége már.

Feküdj le mellém, ölelj magadhoz,
Távol a földtől, közel a Naphoz,
Az utolsó előtti háború után.

 

Pál utcai fiúk: Másnap (A bál, 1991)

Egy poharat szorongatok én is, és az alján keresem a megváltást, hogy végre tényleg emelt fővel lépjek Á-ból B-be... (Tútáuzondten, Spííík iz bekk!!!)