Pustolt a hó. Napokig hullt alá a sárlévé, majd koszos hókristállyá váló fehér murva. Most csak fagy, nagyon és rettentően. Persze butaság lenne részemről azt mondani, hogy a havazás nem vette volna el a kedvem az olyan alapkiszereltségektől, mint az írás. De hát mégis csak ez történt. Napról napra kivett belőlem egy-egy aprócska lélegzetfoszlányt az a megmagyarázhatatlan jelenség, amit zimankónak, végtelen hosszúságú télnek nevezünk. Ahogy nő azonban a napos órák száma, úgy éled újjá minden elzsibbadt, lefagyott testrészem.

Aztán a múlt péntekre [2010.01.22] gondoltam. Dupla whiskey tisztán. Staright ahead. Ott táncolok egy tömeg közepén, magasra tartva skótpárlattal teli poharam és nézem mennyire aranyló sárga is tud lenni egy ilyen eperfa hordóban érlelt alkotás. Vajon hány napos órának kell eltelnie ahhoz, hogy ama sós ízt produkálja a számba, amit elvárnék egy-egy ilyen patinás töltettől? Ezer, tízezer? Egy idő után azonban a melegség oldalbordáján más érzelmek lepik el ködfátyollal borított tekintetem. Eszembe jut hát egy klasszikus. No nem eredeti, inkább reprint kiadásban.

Így dugtok ti - riszpekt Miszter Karinthy, de ez van, egy kurta kifejezéssel sem kevesebb.

Titfákk és kámsát. Idegen, misztikusan csengő szavak. Elmerülök és azon csodálkozom két veszett fejsze nyeleként táncoló lány mozdulatait látva, vajon miért adták el lelküket a státuszribanc szerepéért az XY kromoszómával rendelkező humanoidok? Talány. Örökké tartó, mély szociológiai tanulmány. Nekem meg tíz nap bezártság, tíz üveg Muscat Ottonel. Megégve, leégve azon tűnödöm, hogy hová lett a város szeplőtlen ártatlansága? Hová tüntek azok az édes szeplők az orrcimpák mélyéről? Persze ez sokkal kellemesebb vitatéma, mint az 1970-es évek klasszikus női fanszőrzet típusain csámcsogni. Bár azon asszem nincs mit. Egyszerű topic-témaként természetesen útjára indíthatnám a clitoris bolyhosodás rejtelmeiről szóló bejegyzést, de talán félelemből, nem tenném. Épp elég baja van a mai nőknek, minthogy negyven évvel ezelőtti középtáji göndörödési szokásaikról faggassuk őket. A szebbik nem válságban van. Nagyobb startégiai kérdésekben kell helyt állniuk, mint gondolnánk, de lassan két évtized gondolkodási idő után sem tudják, mihez is kezdjenek eme ku**a nagy szabadságukkal. Közeben a tengeri népek vádorlását, a trójai háborút és a szabin nők elrablását túlélő férfiak lányos zavarukban mégcsak azt sem képesek megfogalmazni, mit is kezdjenek kezdődő nőiességükkel. Ehelyett kurtán kurvítva visonganak bele a telihold országába.

Ehhez azonban nem kívánok asszisztálni. Újabb pohár párlat, újabb eszméletvesztés.